2013. október 30., szerda

9. // Beöltözős buli { HALLOWEEN-I KÜLÖNKIADÁS }

Búúú! :) Boldog Halloween-t mindenkinek, ennek örömére egy régóta tervezgetett résszel érkezem most, remélem tetszeni fog nektek! Puszi :)


Pár hét múlva (október 31.)


Körülbelül két hónap telt el azóta, hogy megérkeztünk Londonba. Sokminden történt velünk, nem hittük volna, hogy egy ilyen mértékű pozitív csalódás lesz a dologból. Először is már az, hogy azok a szerencsés diákok között lehetünk, akik a cserediák programban kiutazhattak egy évre tanulni Angliába, és gyönyörködhetnek ebben a csodás városban. A másik dolog pedig, hogy megismertünk öt fiút, akikkel álmunkban sem találkoztunk, de most megadatott nekünk az, hogy a barátainak tudhassanak minket. Igen, ők a One Direction. De ezt már ismeritek...
Ebben a két hónapban rendesen kiismertük egymást, a lehető legtöbbet lógtunk együtt (a legtöbbször ők hívtak át magukhoz, de volt, hogy ők is meglátogattak a hotelban, ahonnan hamarosan ki fogunk költözni). Körbevezettek a városban, vagy hatszor, és annyit nevettünk, hogy jelenleg egy életre elég boldogsághormonom van. A suli pedig az első hét lazasága után elkezdődött, gőzerővel haladunk, és persze ismerkedünk az angol akcentussal.
Nos, körülbelül ezek történtek velünk eddig. A fiúkkal már egy ideje tervezgetjük, hogy rendezünk egy bulit így magunk között, aminek a témája a Halloween lenne. Itt Angliában annyira nem, de nálunk Kanadában annál inkább elterjedt ez az ünnep, és amióta az eszemet tudom mindig beöltöztem valaminek. A srácok ragaszkodtak hozzá, hogy majd ők megszervezik nekünk, mi csak dőljünk hátra, és élvezzük a "kényeztetést".

- Kész vagytok már? - toporzékolt Beth, aki már teljes egészében készen volt a saját vámpír jelmezével.

- Még nem, egy perc! - kiabáltunk vissza neki mi, hárman Sasha, Abbie és én a fürdőszobából. Zora is készen volt már, de ő csendben szenvedett. Sash még gyorsan megigazította a műszempilláját, majd késznek nyilvánította magát. - Mehetünk! - nézett ránk vigyorogva, mi meg inkább elborzadtunk a látványtól.

Ahogy belenéztünk a tükörbe, és láttuk magunkat full feketében és pszichopata sminkekkel, szerintem mind az ötünknek az jutott eszébe, hogy hogyan fogunk így végigmenni az utcán fényes nappal. Pontosabban öt óra volt, de még nem sötétedett be.

- Juuj, egy képet! - kaptam elő gyorsan az iPhone-om, és a belső kamerába vigyorogva megkértem a többieket is, hogy vágjanak szimpatikus képet. Már ahogy így lehet.

- Gyertek már, lányok, a fiúkkal azt beszéltük meg, hogy ötre ott vagyunk. - sürgetett Zora, megnyomva az "ötre" szót.

A lányok sminkjei (hasonlításképp):
Cassy (Sugar skull)
Abbie ("felvarrtszájúcsaj :P ")
Sasha (pantomimes)
Beth (vámpír)
Zora (pók)

Tehát elindultunk, szerencsénkre éppen sötétedett, és még felhős is volt az ég, plusz volt egy kis köd, úgyhogy csak minimálisan bámultak meg az emberek. Végül olyan húsz perc alatt ott is voltunk a fiúknál, és már a bejáratnál látszódott, hogy egy jó estének nézünk elébe. Szépen kitettek magukért...
Bekopogtunk, és már készültünk a szívrohamra, amikor is Harry nyitott ajtót, de nem úgy nézett ki, mint amire számítottunk. Valami olyasmire gondoltunk, hogy a lehető legtöbb művért felhasznált, esetleg nincs is feje, de ezek helyett egy aranyos kis figurának öltözött be a Gru-ból, vagyis egy Minion-nak.

- Sziasztok! - üdvözölt minket a cuki kis sárga ruhájában. - Gyertek beljebb!

- Hé, Harry! Nem arról volt szó, hogy ijesztőre vesszük a figurát? - ráncolta a homlokát Beth.

- De! Szerinted én nem vagyok ijesztő? Én végig rettegtem a Gru-t, miközben néztem! - védekezett elég hülye indokkal. Mikor látta, hogy nem éppen volt jó a kifogása, bevallotta. - Na jó, igazából csak ezt az egyetlen használható jelmezötletet találtam a youtube-on! - adta meg magát.

Harry jelmeze MacBarbie-tól :D
Ráadás: :D

- Juj, csak nem MacBarbie-nál? - ugrott rá Harry-re Abbie, aki kicsit meglepődött, de utána beszállította a nappaliba, ahol láttuk, hogy az egész ház Halloween-i hangulatban pompázik.

- De, tőle! - felelt Harry, de már senki sem figyelt rá, még Abbie sem, ugyanis megérkeztek a fiúk.

Louis egy töknek öltözött be, ami elég vicces volt, ugyanis az egész teste narancssárga volt, és úgy festett, mint aki elaludt a szoliban. Niall egy zombi volt, Liam Batman (micsoda meglepetés), és Zayn pedig nem öltözött be, neki csak a fejébe volt téve egy kellék, így úgy nézett ki, mintha valaki benne felejtette volna a fejében a baltáját. (De csak úgy megjegyzem, hogy a haja még így is kifogástalan volt!)

- Wow, jól néztek kis! - mondott csak ennyit Louis, miután végigpásztázott minket, és még azt is megjegyezte, hogy mi aztán igazán komolyan vesszük a Halloween-t. Hát igen, ez így is van.

- Na, most pedig gyertek, és nézzetek körül, miket csináltunk nektek! - futott az étkezőbe Niall, ahol a kajákat tálalták fel.

Halloween-i specialitások a la Sir Horan :D
fejecskés sütik
 vámpírfogas gumicukor
tökarcú macaron-ok
"sírsütik"
szellemes-bogaras pizza
málnaszörp cukorka szemmel
és mindenki kedvence: a csokiszökőkút
Niall mindent szépen elmagyarázott, hogy hogy készítette, mi közben pedig csak ámultunk-bámultunk. Monológja végén pedig betömött a szájába három macaron-t.
De nem ám csak a kaják voltak ilyen "guszták", az egész házban egyfajta félhomály volt, a régi megszokott függönyök helyett szakadt és koszosak voltak felszerelve, ki volt vágva néhány papírszellem, és elszórva a házban "ijesztgettek", mindenhová műpókok és kígyók voltak ragasztva, találkoztunk néhány közkedvelt ijesztő személyek képeivel (pl. Frankenstein, Jack a Karácsonyi lidércnyomásból), és ami a legjobb volt, hogy mindenhol töklámpások világítottak különböző arckifejezésekkel.

- Fiúk, olyan rendesek vagytok, hogy csak miattunk ennyit készültetek! - öleltem végig a srácokat, mert nagyon hálás voltam nekik.

- És, mit szeretnétek csinálni? Filmezzünk, vagy faragjunk tököt, esetleg meséljünk rémtörténeteket? - kérdezte Liam.

- Én először is belekóstolnék a csokiszökőkútba! - futott oda Abbie, és már sejtettük, hogy valószínűleg egész este azzal fog szórakozni. Niall is gyorsan odarohant, hogy Abbie nehogy elegye előle az egészet, így inkább még időben feltankol. Helyes döntés.

Hirtelen ajtócsapódásra lettünk figyelmesek, majd Eleanor rontott be a házba. Igen, megint ő.

- Ti meg mi a retket csináltok? - nézett körbe a szobában, majd rajtunk nem túl kedvesen.

- Bulizunk! - felelte Zayn a baltával a fején, amitől akaratlanul is elröhögtem magam.

- Uh! Tudjátok, mit? Nem vagyok hajlandó részt venni a ti ostoba, gyerekes "bulitokon", inkább átmegyek Perrie-hez. - lépett le, aminek én személy szerint örültem. De gondolom a lányok is. Abban meg csak reménykedem, hogy a fiúk nem akarták marasztalni.

Miután Eleanor lelépett, a srácokból kitört egy óriási röhögés, végül mi is nevettünk velük együtt. És akkor beindult a buli. Először tököt faragtunk, amivel meggyűlt a bajunk, de végül mindenkinek sikerült. Közben Harry szolgáltatta a zenét, ami igazi Halloween-i hangulatot adott. Utána filmmaratont tartottunk, vagyis megnéztük a Karácsonyi lidércnyomást, a Coraline és a titkos ajtót és a Halott menyasszonyt. Játszottunk különféle játékokat, mint például, hogy hátrakötött kézzel kell kihalászni egy almát a vízből, vagy olyat, hogy két embernek bekötöttük a szemét, és azoknak egymást kell megetetniük, úgy, hogy nem tudják, hogy ki eteti őket, vagy ő kit. Majd egy csodás játék következett, mégpedig, a fiúk mindenkinek csináltak különböző "koktélokat", amibe mindent beletettek, amit csak találtak, nekünk pedig ki kellett találni, hogy mi van benne. Előtte persze muszáj volt őket meginni. Szegény Sasha járt a legrosszabbul, neki egy bacon-ös, hagymás, csokimasszás, gyümölcslevest kellett meginnia, amibe még citromot is csepegtettek. Szegény! Az este befejezése képp pedig rémtörténeteket meséltünk. A srácok annyira ránk ijesztettek, hogy a végén nem mertünk hazamenni, de szerencsére megengedték, hogy akkor alhatunk náluk a vendégszobákban. A nagy bulizást olyan este fél tizenkettő felé hagytuk abba...

______________________________________________________

Most pedig egy gyors kép még a végére, mi így néztünk ki az ideig Halloween-i bulinkon, ami sajnos feleannyira sem volt jó, mint amit a srácok rendeztek, de sebaj. Majd jövőre! :D

(balról: Niki, Zsófi, én (:p), Flóra, Bogi) x'DD

2013. október 21., hétfő

8. // "Barátnők"

Még így az elején szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a sztoriban a fiúk barátnői nem éppen pozitív karakterek. A valóságban gondolom (vagy inkább remélem), hogy nem ilyenek, én csak változtattam rajtuk. Amúgy nincs velük semmi bajom, sőt Perrie-t például kifejezetten kedvelem, de most valahogy így jött ki. :D
Amúgy ne haragudjatok a szánalmasan rövid rész miatt, de hamarosan jön majd a kövi, és még egy kis meglepetéssel is szolgálok nektek ;) 

*Danielle helyett kérem Sophia-t odaképzelni xDDD*

- Valami hihetetlen a házatok...! - nézett körbe az előszobában Beth, miközben a srácok csak a vállukat vonogatták.

- Nem laknánk most itt, ha nem lennénk megáldva ilyen istenadta tehetséggel! - veregette meg a mellkasát Louis, közben pedig dagadt az önbizalomtól. Vagy inkább a nagyképűségtől.

- És ilyen istenadta külsővel sem! - lépett Louis mellé Harry, közben átkarolta, a másik kezével pedig beletúrt a hajába, majd mind a ketten egy pontot néztek a falon, mintha valami kép lenne saját magukról odavetítve. Kicsit furcsa látvány volt.

- Oké, ne haragudjatok, hogy kizökkentünk az álmodozásból saját magatokról, de mi is itt vagyunk. - törtem meg az idilli pillanatot.

Ekkor mindenkiből kitört a nevetés, leginkább a két jómadáron szórakoztunk, akik még mindig magukról álmodoztak, valószínűleg maguk elé vetítették a nevüket csupa csillogó és villogó betűkkel, és elképzelték magukat félmeztelenül a Vogue címlapján. Biztosan érdekes lehetett.

Abban a pillanatban három lány rontott be az ajtón, és nem éppen kedvesen néztek ránk.

- Oh! - kezdte a magas, vékony barna hajú lány - Netán megzavartunk valamit? - nézett ránk gyanakodva.

- Ja, csak ti vagytok azok?! - kérdezte a szőke hajú csaj, aki még egy kicsit rokonszenves is volt nekem.

- Egyre jobb! Legalább közösen meg tudjuk beszélni ezt a "cikk-dolgot". -sétált oda a szőkésbarna hajú lány Liam-hez, és átkarolta. 

- Mi? - kérdezte Sasha. - Ti kik vagytok? - nos nem igzán vagyunk jártas a One Direction témában, ezért, nem tudtuk, hogy az imént kikkel társalgunk.

- Kérlek, mi a fiúk barátnői vagyunk, de talán jobb kérdés, ti kik vagytok? - váltott még ellenségesebb hangsúlyra a göndör, barna csaj. 

- Mi csak a fiúk haverjai vagyunk. Tegnap találkoztunk. - adtam meg az egyszerű választ.

- Haverok? És mi van a kialakuló románcokkal? -kérdezték.

- Az a cikk egy kicsit túlkombinálta a dolgokat. Mi csak szimpatizálnak egymással a srácokkal, de semmi több. - csitítgatta a "barátnőket" Beth.

- És honnan tudjuk, hogy nem csak ki akarjátok haszálni a fiúkat?! - vitatkoztak még mindig.

- És mi honnan tudjuk, hogy nektek nem ez a célotok?! - vette fel a kesztyűt Sasha, és emelte fel már ő is a hangját. Ha nekik lehet, nekünk is szabad.

- Héééé, lányok! - lépett közénk Liam. - Nyugi! Senki nem akar senkit kihasználni. Lányok - fordult a három jövevényhez (bár nekik inkább mi voltunk a jövevények), és bemutatott minket. - Ők itt Beth, Sasha és Cassy. Tegnap Harry bemutatott minket nekik, és elmentünk pizzázni.

- Aha. Hát nagyon örülünk, hogy megismertünk titeket. - ironizált az egyik lány, akinek még mindig nem tudom a nevét.

- Ők itt pedig a barátnőink, vagyis Zayn Perrie-vel van, Liam Sophia-val, Louis pedig Eleanor-ral. - az utolsó párosnál egy kicsit elállt a szavam. Louis-nak van barátnője? Akkor már minden más. Hát nem éppen szimpatikus egy lányok...

2013. október 13., vasárnap

7. // Cikk és vendégségben

Cassy szemszöge

Reggel a telefonom hangos csörgésére ébredtünk, és szépen-lassan mindenki kikászálódott az ágyból. Gyorsan elmentünk arcot és fogat mosni, majd egy kis reggeli gyanánt bekaptunk egy-egy szendvicset. Közben a tegnap estéről beszélgettünk.

- Úrsiten, nektek ki jön be? - hozta a hiperaktív formáját Abbie. - Én eddig azt hittem, hogy hozzám Harry való, mert a szeptemberi Bravo-ban volt egy teszt, amiben Harry jött ki. De most rájöttem, hogy Niall milyen cuki, és csomó mindenben hasonlítunk! - tapsikolt két harapás között. - Na, nektek ki a kiszemeltetek?

- Jófejek, meg minden, de csak haveroknak. Amúgy is, én már foglalt vagyok! - zárta ki magát a témából Sasha, utalva arra, hogy neki otthon van a barátja, Carl. Már egy jó ideje együtt vannak, bár én annyira nem bírom, ha őszinte akarok lenni. Túl nagyképű a gyerek.

Még egy ideig dumáltunk a fiúkról, mikor Beth mobilja rezgett egyet, hogy értesítést kapott. Nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, de mikor szólt, hogy figyeljünk, már mindenki odakapta a fejét.

- Lányok, ezt nektek is látnotok kell! - ültünk körbe az apró kis okostelefont. - A twitteren az egyik követőm tette fel, hogy fent vagyunk a neten, meg néhány napi bulvárlapban. És ezt nézzétek... - mutatta oda nekünk a cikket, amin nagy betűkkel ez a szalagcím volt olvasható: Kikkel kavarnak a One Direction szívtiprói? 

- Neee, kikkel? - tolakodott előrébb Abbie.

- Hülye! Ezek elvileg mi lennénk! - idegeskedett Beth, majd közelebb tartotta a telóját, hogy mi is el tudjuk olvasni. Ez állt a cikkben:

" Tudomásunkra jutott, hogy tegnap esti koncert után a híres fiúbanda, a One Direction öt, ezidáig ismeretlen lánnyal mentek el együtt pizzázni. A koncerten - amin egyébként a lányok is részt vettek - minden a szokásos kerékvágásban ment, majd utána a srácok kocsijával hajtottak el egy helyi pizzériába, ahová egyébként a banda tagja, Niall Horan (20) már visszatérő látogató. De hogy kik is ezek a lányok? Minden bizonnyal néhány szerencsés rajongó, pontos információnk azonban nincsen róluk. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy milyen románcok fognak kialakúlni, azt viszont ne felejtsük el, hogy az együttes három tagjának barátnői vannak... "

- Én nem is vagyok rajongó! - szólalt meg először Zora.

- Jó, mindegy hagyjuk! Ez csak egy cikk! Mindegy mit írnak, úgysem fognak halálos üzenetekkel fenyegetni a rajongók! - nyugtatgattam magamat, és a többieket.

- Majd, ha megtudják kik vagyunk. Várd ki a végét! - mondta Beth.

- Neee, ha Carl megtudja, akkor tuti szakít velem, nagyon féltékeny típus! - sipákolt Sasha.

- Nyugi, nem lesz semmi! Majd szóltunk a fiúknak, hogy majd állítsák le szügség esetén a rajongóikat! - zártam le a témát.

- Directioner-ek! - javított ki Abbie duzzogva, mert ezzel őt sértettem meg.

- Ugyanaz! - legyintettem. 

Pár óra múlva

- Halló? - kaptam fel a telefonom, ami Louis számát jelezte ki.
- Szia, Cassy! - köszöntött kedves hangon.
- Miért hívtál? Minden oké felétek?
- Persze, nincs kedvetek átjönni? Meghívtuk.
- De, de szerintem van! Csak várj, nem tudjuk, hogy hol lakok.
- Persze, persze. Liam értetek megy kocsival.
- Oké, köszi a meghívást! 
- Rendben, akkor várunk...
- Várj, Louis, egy pillanat!
- Igen?
- Láttad a cikket?
- Milyen cikket?
- Hát azt. Az egész net tele van velünk.
- Jaaa! Ne foglalkozzatok vele, addig jó, amíg nem tudják a neveteket!
- MI???!!!
- Jó, nyugi, rossz vicc volt! Nem, amúgy nem para, majd mi is kimagyarázzuk magunkat, hogy csak haverok vagyunk.
- Oké köszi.
- Na, mostmár készülődjetek, Liam úton van értetek! - mondta, majd letette.

- Lányok, vendégségbe megyünk! A fiúk meghívtak hozzájuk! - jelentettem be.

- Juj, nekem nem jó. Év elejére kell írom egy beadandót, és Zora pedig segít megírni. Bocsi, én most nem tudok menni. - tört le Abbie.

- Sash, Beth? - néztem rá a csajokra. - Nektek oké?

- Nekem igen! - állt fel Sasha, és a ruhái között kezdett el kutakodni. Én is magamra kaptam egy ruhát. Így nézett ki:

Lesétáltunk a szálloda előterébe, és ott vártuk Liam-et, aki tíz perc múlva érkezett meg. Egy nagy, fekete, lesötétített ablakú autóval jött, amit meg is értek, én is csak így mernék utazni, ha olyan híres lennék, mint ő, mert olyan emberek vannak a mai világban, hogy az félelmetes.

- Csak hárman? - nézett végig rajtunk, mikor behuppantunk.

- Igen, Zora és Abbie stréberkednek. Bár jövőhéten már nekünk is kezdődik a suli. - tört le Sasha.

Útközben dumáltunk még egy kicsit, közben én próbáltam memorizálni az útvonalat a fiúkhoz, hogy máskor ne nekik kelljen értünk jönniük. Ez többé-kevésbé sikerült, mert olyan nagy köd volt, hogy az orrom hegyéig nem láttam el. Viszonylag hamar megérkeztünk, egy nagy és gyönyörű házhoz. Liam otthonosan ajtót nyitott, majd előre engedett minket, bent pedig a többi srác üdvözölt. Körbevezettek a házban, ami így nézett ki nagyvonalakban:

Nappali
Konyha
Lépcső
Kívülről

Kültéri medence

- Azta! - csak ennyit tudtam mondani a látványra miután körbejártuk mindkét emeletet, az összes szobát és a kertet is.

(ui.: sorry az esetleges elírásokért)

2013. október 4., péntek

DÍJ no.1

Halihó, mindenki! Most látom a chat-et, hogy Bogicám küldött nekem egy díjat, és mivel épp nincs semmi dolgom, ezért úgy döntöttem kitöltöm, mert most olyan kitöltögetős kedvemben vagyok. :D Amúgy asszem régebben kaptam tőle még egyet, de az már nagyon elavult lenne, ha kitenném, nem? Na, mindegy, itt van ez, ezt kell szeretni! :p

Szabályok:
001. Ha megkaptad a díjat, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet!
002.Őszintén válaszolj a kérdésekre!
003. Összesen öt személynek kell továbbküldened!
004. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!
005. A díjat visszafelé nem lehet adni!
Kérdések és válaszok:
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek? - Nem titok, a nevem Dorka(szoktak Dórinak is hívni, de azt utálom..), becéznek Dorcinak, Dodinak, meg minden ilyesminek :D

 2. Melyik dalon tudsz igazán sírni? - Igazából nincs ilyen dal, azt tudom, hogy egyszer sírtam egy Magna Cum Laude számon, mert olyan szép emlékeket idézett fel bennem, úgyhogy azok inkább örömkönnyek voltak. :')

3. Félsz a sötétben? - Nem...
 4. Szerelmes vagy valakibe? - Louis. William. Tomlinson. Neeem, amúgy most épp nem.

5. Mi volt a legcikisebb dolog, ami eddigi életedben történt veled? - Hát volt, azt tudom, de most nem jut eszembe, és ha tudnám is, akkor sem publikálnám. Azért ez mégis csak magánügy.. :)
6. Gondolatban öltél már meg valakit? - Jaaaj, nem is egyvalakit. Volt az több is.
 7. Szerinted a péntek 13 szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent? - Nem hiszek az ilyesmiben, várom, aztán semmi nem történik. :D Úgyhogy semmi különös.
8. Van olyan dolog, amit a szüleidnek sem árultál el? - Talán.

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel? - Régen, mikor Alice Cooper-t hallgattam, azzal nem dicsekednék, de persze nem igazán érdekel, hogy mások mit gondolnak, szerintem jó, nekik meg szar ízlésük van. Ennyi. ;D

10. Kiskorodban sírtál, amikor szurit kaptál? - Biztos.
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? -Valószínűleg semmi különöset két nap alatt elkölteném az összes pénzem, azt ennyi. :DDD

12. Szoktál álmodozni? - 0-24-ben nonstop. xD

13. Járnál Chase Crawforddal? - Ja, ha lenne rá esélyem, igen, jól néz ki... :)

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/Lány neveik? - 2 lányt szeretnék (ikrek, ha lehet), és Flóra, Szonja. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD Nem, nem, valami olyasmi nevet, amik kicsit hasonlítanak egymáshoz.

15. Adni vagy kapni jobb? - Mind a kettő, de az én szívemnek az jobban esik, ha én kapok pénzt, és nem nekem kell adnom. :D

16. Titkom? - Van, nem muszáj mindenkinek tudnia.

17. Bakancslista? - 1D, London, beutazni a fél világot, meg még sok minden.

Akiknek küldöm:
- Flóóóórika 
Éééés több mindenkinek nem küldöm, mert azért. :D Köszönöm mégegyszer a díjat Boginak, én léptem, nem mondom biztosra, de lehet, hogy hétvégén új rész! :)

2013. október 3., csütörtök

6. // Úton hazafelé

Sallala, új rész, sallala :D
Xx


                       

Louis szemszöge

Hát ez az este nem volt semmi. Már a koncert is hihetetlen jó volt (most a rajongókra gondolok), aztán Harry csak úgy beállított öt idegen lánnyal, hogy bemutassa nekünk őket, holott még ő sem ismerte mindegyiket.

- Tényleg, mit mondtál, hol találkoztál velük? - kérdeztem hazafele menet a kocsiban.

- A panoptikumban találkoztam Abbie-vel, aki akkor még Rose volt... - gondolkodott el.

- Hogy érted, hogy akkor még "Rose volt"? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Niall is.

- Hát úgy, hogy nekem azt mondta, hogy Rose Dawson-nak hívják. Ismerős is volt. - beszélt a szokásos, lassú tempójában, miközben az állát vakirgázta.

- Rose Dawson, a Titanic-ból te hülye! - szörnyűlködött Liam, miközben a telefonján twitter-ezett.

- Mi? - fordult oda hozzá Harry, majd végül leesett neki. - Jaaaaa! - csapott a homlokára. - Akkor azért mondott kamunevet, mert igazából nem is neki kellett mintát vennie az orromról, csak azért mondta, hogy a közelembe férkőzhessen! - világosodott meg.

- Haver, téged jól átvertek! - csaptam egyet a hárára röhögve. - De végül jól sült el, találtunk öt új barátot, te pedig sültbolondot csináltál magadból! Ma már érdemes volt felkelni! - dőltem hátra, miközben a fiúk jót derűltek az imént elhangzott viccemen.

- Amúgy ki hogy érezte magát? - szólalt meg végre Zayn is, aki eddig hallgatott.

- A második pizzánál azt hittem Abbie eleszi előlem! Szédületes ez a csaj, már bocs Harry, ha elkoboznám tőled! Bár neki inkább a nyakláncod tetszett! - kezdte Niall, majd megint leoltotta Harry-t.

- Nekem úgy tűnt Harry, neked inkább a kis rövidhajú tetszett. Beth, hmmm?! - hajoltam oda hozzá, hogy lássam ahogyan a lány neve hallatán elpirul.

- Jólvan, le lehet rólam szállni! - tette fel a kezét. - Mesélj inkább te Louis! - nézett velem farkasszemet. - Úgy láttam, hogy te és Cassy nagyon jól elvoltatok egymással...

- Hééé, Cassy csak haver! Amúgy is, hogy emlékezetesselek, nekem barátnőm van, Eleanor. Úgyhogy ha még meg is fordult volna valami olyasmi a fejemben, hogy én és Cassy, máris el kell, hogy hesegessem a gondolatot, mert ott van Eleanor! - kergettem el a hülye gondolatokat a fejemből.

De ha jobban belegondolok... Én és Cassy? Nem, ez teljességgel kizárt! Sosem járna velem. Szerintem nem olyan fajta.

- Igen, engem és Liam-et is hagyjatok ki a dologból, nekünk is vannak barátnőink. - zárta le a szerelmeskedés témát Zayn.

- Jólvan na! - fordult el Niall, aki ezidáig figyelmesen hallgatta a beszélgetésünket, és végig röhögte azt.

- Mikor találkozunk velük legközelebb? - tette fel a kérdést Liam, amire szerintem mindenki gondolt. Mert bármennyire is belegondolunk, mind az ötünknek, az öt lány közül tetszett valaki, és hihetetlen jól kijöttünk így tízen.

- Nem tudom, de hamarosan kéne, az biztos! - dőlt hátra Zayn. - Atom jó este volt, és tudtátok, hogy Sasha legalább annyi időt szán a hajára reggelente, mint én? - nevetett.

- Rég eltitkolt ikertesó, vagy maga a végzet? - poénkodtam, mire Zayn csak röhögött megint egy jóízűt, és legyintett.

- Szerintem Zora volt a legjobbfejebb. - gondolkozott el Liam, egy kis ideig felnézve a telefonjából. - Úristen, létezik ilyen szó egyáltalán? Legjobbfejebb.. - nevette ki saját magát, majd ismételgette a tényleg furcsa szót.

Még eleresztettünk néhány poént, majd nemsokára megérkeztünk a házunkhoz, úgyhogy kiszálltunk. Elég későre járt, úgyhogy gyorsan mindenki aludni tért a saját szobájába. Örülök, hogy Harry elhozta nekünk bemutatni a lányokat, mert egy felejthetetlen estén vagyunk túl, úgyhogy izgatottan várom a folytatást. A Cassy meg én dolgon, pedig még gondolkozni fogok.