13. // Nem fázol?

December 1.

Néhány héttel azután, hogy beköltöztünk, és szépen összevesztem Eleanor-ral, úgy látszott, hogy kezdenek elsimulni a dolgok. Megfogadtam Harry tanácsát, nem kerestem a lány társaságát, egy pár napig még azért megkaptam a szúrós tekintet (na jó, mostanában is kapok egy-kettőt), de egy ideje nem foglalkozik velem, mint ahogy én se vele. Őszintén örülök neki, mert nem éppen egy kedves lány. Most nem azért, de nem egészen Louis-hoz való. Jó, kinézetre amúgy tök ugyan olyanok, akár testvérek is lehetnének, de belül ég és föld. Louis vicces, kedves, aranyos, segítőkész, és mindig jókedvű, Eleanor-ról azonban ezek nem mondhatók el. Őt inkább egy zsémbes és féltékeny öreg nénikéhez lehetne hasonlítani, de semmiképpen sem Louis-hoz. De a véleményemet inkább megtartom magamnak, a békesség érdekében.

Aznap nem csináltunk semmit. Mindenki ült otthon, beszélgettünk vagy csak unatkoztunk, kivéve Eleanor, akinek a Hollister-hez kellett mennie, valami megbeszélésre. Zayn a tévét bámulta, Louis, Harry és Liam társaságában, Niall a konyhában valami sütit sütött, Perrie Sophia körmét festette az étkezőasztalnál, Sasha a babzsákfotelben gubbasztott, Abbie Harry haját buzerálta, Beth és Zora pedig újságot olvastam. Én pedig csak ültem az asztalnál Perrie és Sophia társaságában, és bámultam ki az ablakon. Már egy ideje merengtem, mikor egyszercsak észrevettem, hogy apró, majd egyre nagyobb és sűrűbb hópelyhek hullanak az égből.

- Havazik! - kiáltottam fel, a fejemet pedig a többiek felé fordítottam. 

A fiúk rögtön az ablakhoz ugrottak, hogy végre valami jó dolog is történik, de a lányokat annyira nem izgatta a dolog. Mindenki megállapította, hogyha ez így esik tovább, szép mennyiségű hó fog megmaradni, és akár még hóembert is építhetünk. Ettől mindenkinek egy kicsit jobb kedve lett. Niall megkínált mindenkit egy-egy mézeskaláccsal - merthogy azt sütött, szerinte nem árt máris készülődni a karácsonyra. Ettől a lányok mégjobban feléledtek, Abbie már a karácsonyi filmeket válogatta, amiket meg kéne néznünk, Sasha Liam-et faggatta, hogy hol vannak a girlandok meg az égősorok, Zora betette Michael Bublé Christmas című albumát, amin csupa karácsonyi dal hallható, Beth pedig mindenkinek készített egy bögre forrócsokit, amibe még pillecukrot is tett, aki kért.

- Nincs kedvetek karácsonyi vásárba menni? - bámulta a hóesést Louis, aki még mindig egy kicsit unatkozott.

- Túl hideg van, brrr! - takarta be magát Zayn, a már előre odakészített kis takarójával. Tudnám ezeket a cuccokat honnan veszi. 

- Nekem van kedvem. - könyököltem az asztalon, és tulajdonképpen nem is jutott el az agyamig, hogy miről van szó, csak azt tudtam, hogy van kedvem hozzá.

- Megyünk? - vonta fel a szemöldökét Louis, majd kicsit felegyenesedett.

- Aha! - pattantam fel, miután megvolt a szemkontaktus, majd ő is megindult fel az emeletre.

- Öltözz be, hideg van! - kacsintott rám, amitől kissé elájultam, de tartottam magam.

Szóval három zoknit húztam, bélelt nadrágot, egy pulcsit, nagy pufi kabátot vettem, sállal, ujjatlan kesztyűvel, fülvédővel és ugg csizmával. Szerencsére nem néztem ki úgy, mint egy eszkimó, sem mint egy hülye, úgyhogy lesétáltam, ahol láttam, hogy Louis is veszi a sapiját és a kesztyűjét.

- Cuki a fülvédőd! - piszkálta meg a puha, szőrös anyagot.

- Neked meg a pulcsid. - mutattam a norvég mintás pulóverére. - Nagymamád kötötte? - kezdtem olyan cukin nyomin beszélni, csak, hogy bosszantsam.

- Nem, Niall-től nyúltam le. - súgta a fülembe, amitől automatikusan elnevettem magam.

Szóval ketten elindultunk a vásárba, ami London belvárosban volt. Gyalog mentünk, nem kocsival, hiszen mégiscsak sétálni indultunk. Útközben összekapartunk néhány hógolyót, és meg-meg dobtuk egymást, csak a vicc kedvéért. Viszonylag hamar odaértünk, és a látvány szebb volt, mint vártam. Mindenhol égősorok, a fák törzsén, felfüggesztve két ház közé, és persze a kis bódékon, ahol minden olyan dolgot lehetett kapni, ami szem-szájnak ingere, például mindenféle karácsonyi specialitás, sütik; meleg és szőrös sapik, karkötők, néhány régi könyv, étkészletek, és mindenféle olyan dolog, ami egy ilyen vásárban kapható. Jó nagy tömeg volt, de így volt igazán meg a hangulat a havazással és a finom illatokkal vegyítve. Louis-szal mindent körbejártunk, ő felpróbált néhány elég fura sapkát, hogy engem szórakoztasson, ő lefotózott egy nagy karácsonyfa előtt, vettünk kürtőskalácsot, amit elfeleztünk. Szerencsére senki sem ismerte fel, így igazán felszabadultan tudtuk élvezi az együtt töltött időt. Rengeteget nevettünk, szinte mindenen, még olyan dolgokon is, ami nem is vicces.

- Nem fázol? - kérdezte, miközben odanyújtott nekem egy forró, gőzölgő teát, ami már nagyon kellett, mert a kérdésére válaszolva, igen, fáztam.

- Már nem sokáig! - vettem el mohón, és egy jó nagyot belekortyoltam a forró teába, ami konkrétan leforrázta a torkom.

- Vigyázz! - figyelmeztetett Louis, de már hiába. Lihegve kapkodtam a hideg levegő után, közben még mindig fáztam, a lábujjaim már gyakorlatilag mirelitek lettek.

- Késő! - köhögtem még egy utolsót, majd ránéztem, és mindketten elnevettük magunkat.